Eiler Ferenc
A magyarországi német kisebbség kronológiája 1945 – 2000
|
>> kronológiák |
|
Intézménymutató: MAGYARORSZÁGI NÉMETEK SZÖVETSÉGE >> Magyarországi Német Dolgozók Demokratikus Szövetsége (Demokratischer Verband der Deutschen Werktätigen in Ungarn) 1963. május 11. "Gruss und Kuss" nyilvános, német nyelvű rendezvény Sopronban a Szövetség és a Magyar Rádió német szekciójának rendezésében. 1964. áprilisA Szövetség a leszerelési hónap jegyében április 1-10. között békegyűléseket tartott 16 helyen, összesen 5450 hallgató előtt. 1964. november 28–29.A Szövetség 2. Országos Munkaértekezlete 147 küldöttel. Wild Frigyes a szocializmus eredményeinek ismertetése után kitért a magyarországi németek helyzetére. Kiemelte, hogy a Szövetség maga is tevékenyen részt vett a Tsz-szervezésekben. A megélénkülő rokonlátogatásokat egyfelől pozitívan értékelte, másfelől azonban megjegyezte, hogy ennek elkerülhetetlenül vannak negatív következményei is, úgymint a kémkedés, a német gazdasági csoda külső megjelenésének romboló hatása az itthon maradottakra. Külön kiemelendőnek tartotta a művészeti csoportok számának növekedését, és az oktatás frontján elért mennyiségi eredményeket. A Neue Zeitung főszerkesztője Hambuch Géza lett. A vendégek közt megjelent Demeter Sándor az MSZMP KB tagja és Mészáros György a Művelődésügyi Minisztérium Nemzetiségi Osztályának vezetője. 1965. január 16.Wild Frigyes levelet intézett a Művelődési Minisztérium Nemzetiségi Osztályához, amelyben a Neue Zeitung főszerkesztője, Hambuch Géza nemzetiségpolitikai beállítottságát kifogásolta. Hambuch helyett a minisztérium, a Tájékoztatási Hivatal és a Szövetség közös állásfoglalása értelmében Nemes János lett az új főszerkesztő. 1965. május 22.A Német Szövetség jubileumi ünnepsége, amelyen megjelent Hódi Sándor, az MSZMP KB tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára is. A kultúrműsorban a legjobb kultúrcsoportok, két fúvószenekar és egy NDK állami együttes vett részt. 1965. október 6.A Szövetség főtitkára a Művelődési Minisztérium instrukcióinak megfelelően közölte Povl Skadegård-dal, az Európai Népcsoportok Föderális Uniója (FUEV) főtitkárával, hogy egyelőre nincs napirenden a magyarországi németek és a szervezet hivatalos kapcsolatfelvételének ügye, s nem aktuális a szervezet vezetőinek tervezett magyarországi utazása sem. 1967. decemberA Művelődési Minisztérium felkérte a Szövetséget, hogy az MSZMP PB számára határozathozatal előkészítése céljából készítsen egy mindenre kiterjedő, alapos szakmai anyagot, amely a németek politikai, kulturális és gazdasági helyzetét, problémáit ismerteti, és javaslatokat fogalmaz meg. 1968. február 26–27.A Társadalmi Bizottság üléseit ebben az évben decentralizáltan Baján, Budapesten, Pécsett és Bicskén tartották. 1968. augusztus 29.Wild Frigyes engedélyt kért a Kalendárium példányszámának 15 000-re történő növelésére. Indoka: a Szövetség előzetes megállapodást kötött az IBUSZ-szal, hogy az utazási iroda 5000 példányt átvesz, melyeket a német nyelvterületről érkező turisták közt értékesít. Megkapta az engedélyt. 1969. január 30.Összeült a Szövetség Oktatási Bizottsága. Az ülés egyik fő napirendi pontja az volt, hogy maradjon-e a 2 iskolatípus (A. kétnyelvű - Gara, B. nyelvoktató - általánosan bevezetett forma, heti négy órával), vagy inkább legyen 3 típus (A. német, mint idegen nyelv, B. tagozatos forma, C. egyéb típus). Az ülésen mindkét elképzelés előnyeit és hátrányait megvitatták. Az anyagot eljuttatták a minisztériumba. |
kapcsolódók
további kronológiák
|